2007. novemberében a Madách Színház
árverésre bocsátotta Az Operaház Fantomja előadásban szereplő álarcot,
illetve az 500. előadás alkalmából készült speciális díszüveges
bort.
Mindkét tárgyat dedikálta Az Operaház Fantomja valamennyi művésze és alkotója.
A licitálásnak a Madách Színház vendégkönyve adott helyett, az álarc 32.100 forintért,
a díszüveges bor 18.100 forintért kelt el. A licitálás nyertese Szondi Attila
lett.
A Madách Színház az árverés bevételét a Piros
Orr Bohócdoktorok Alapítvány számára ajánlotta fel.
A befolyt összeg ünnepélyes átadására 2008. január 22-én Az Operaház Fantomja
előadását követően került sor.
Néhány pillanatkép a jeles eseményről:
Nagyon köszönjük valamennyi kedves barátunknak, hogy licitálásával
hozzájárult kezdeményezésünk sikeréhez.
2007.
SZEPTEMBER 20-ÁN 500. ALKALOMMAL VOLT LÁTHATÓ A MADÁCH SZÍNHÁZ
SZÍNPADÁN AZ OPERAHÁZ FANTOMJA!
A jeles eseményt a Madách Színház
az alkalom különlegességéhez méltó módon ünnepelte: a jubileumi
este rendhagyó, meglepetésekkel színesített előadását ünnepi
hét vette körül szeptember 18 - 25. között.
Az érintett előadások végén a magyar zeneművészet rangos képviselői, valamint
a Madách Színház balett együttese Az Operaház Fantomja zenéjére komponált variációkkal
tisztelegtek Andrew Lloyd Webber csodálatos musicalje előtt.
Az ünnepi hét közreműködői voltak:
Szeptember 18. Varnus Xavér és a Solti
György Rézfúvós Együttes
Szeptember 19. Szulák Andrea
Szeptember 21. Horgas Eszter
Szeptember 23. Gracia
Szeptember 24. Adagio
Szeptember 25. A Madách Színház balett-kara
Szeptember 20-án az 500.
előadáson valamennyi szereposztás színpadra lépett.
A darab történetében először Az Operaház Fantomja "váltott
szereposztással" volt látható.
Az előadás végén óriási ovációval és viharos tapssal ünnepelte a közönség a
művészeket és az alkotókat.
Az ünnepi hét képekben:
500. előadás - 2007.
szeptember 20.:
Az
ünnepi hét:
2005. december 30-án a Madách Színház 400.
alkalommal tűzte műsorára
Az Operaház Fantomja című produkciót.
A jubileumi előadást óriási érdeklődés övezte, számos színházi szakember és a
sajtó képviselői is jelen voltak a hazai színházi élet kiemelkedő eseményen.
Az ünnepi előadáson Az Operaház Fantomja CD-felvételén közreműködő művészek léptek
színpadra, ezen az estén kapták meg a szereplők ugyanis a produkció CD-lemez
változatáért az aranylemezt
Az előadást követően a produkció valamennyi közreműködője és alkotói együtt ünnepeltek,
a Christine-t és a Fantom-ot alakító szereplők – Fonyó
Barbara, Krassy Renáta, Mahó
Andrea, illetve Csengeri Attila, Miller
Zoltán és Sasvári Sándor néhány
dal erejéig együtt léptek a színpadra.
Nézőink közül sokan az ünnepi előadás után egy Az Operaház Fantomja
CD-t vihettek haza, melyet a szereplők sorsoltak ki a publikum előtt.
A produkció alkotói és szereplői az ünnepi tortát a művész-klubban közösen vágták
fel.
Az Operaház Fantomja előadásra eddig több, mint 300.000 néző váltott jegyet,
az aktuális jegyelővétel időpontját követően napokon belül elfogynak a jegypénztárból
a jegyek, és az előadás napján megvásárolható pótszékekért minden alkalommal
sor áll a jegypénztár előtt.
Nagyon büszkék vagyunk, hogy közönségünk a bemutató óta változatlanul ilyen kitüntető
figyelemmel tiszteli meg előadásunkat. Köszönjük érdeklődésüket, megtisztelő
figyelmüket és szeretetüket, továbbra is igyekszünk magas színvonalú előadásokkal
megfelelni az Önök elvárásainak.
December 10-én Az Operaház Fantomja című eladásunk ünnepi eseménnyé vált.
Somogyi Ferenc Külügyminiszter úr és kedves felesége, Somogyiné Bors Andrea
asszony meghívta a Budapestre akkreditált külképviseletek vezetőit és felségeiket
az előadás megtekintésére. A nagyszerű hangulatú előadás után a vendégek és
a Madách Színház művészei közös fogadáson vettek részt.
Mind az előadás hangulata, mind a fogadás baráti és szeretetteljes légköre
sokáig emlékezetes lesz számunkra, akik részt vehettünk ezen az ünnepi eseményen.
2005. decemberétől Az Operaház Fantomja szereplőgárdája új művésszel
gazdagodik: Carlotta szerepében Pándy
Piroska operaénekes lép színpadra.
A változás hátterében örömteli esemény áll: Röser Orsolya művésznő
gyermeket vár
A Madách Színház fontosnak tartja, hogy fiatal művészeinek új
és új lehetőséget biztosíthasson.
2005. szeptember 15.-től Az Operaház Fantomja szereplőgárdája két fiatal művésszel
bővült: Posta Victort Az Operaház Fantomja, Nagy
Sándort Raoul szerepében láthatja a közönség.
2005. április 18-án játszotta
a Madách Színház 300. alkalommal Az Operaház Fantomját.
Az előadást követően Az Operaház Fantomja és a Volt
egyszer egy csapat szereplői együtt ünnepeltek.
2005.
március 16-án tartották Az operaház fantomja filmváltozatának
premierjét.
Az este díszvendége Andrew Lloyd Webber volt.
A bemutatón megjelentek a Madách Színház művészei is.
A
magyar mozikban 2005. március 17-től látható a film.
Rendező: Joel Schumacher
Főbb szerepekben:
Fantom: Gerard Butler
Christine Daae: Emmy Rossum
Raoul: Patrick Wilson
Carlotta: Minnie Driver
Madame Giry: Miranda Richardson
A filmet Golden Globe-díjra
három kategóriában jelölték:
Legjobb film (vígjáték, musical)
Legjobb női főszereplő (vígjáték, musical) - Emmy Rossum
Legjobb betétdal - Learn To Be Lonely
2004. november 29-én kezdődött Az Operaház
Fantomja 2005. áprilisi előadásainak jegyelővétele.
A Madách Színház jegypénztárában másnap délután már valamennyi jegy elkelt.
Nagyon büszkék vagyunk, hogy közönségünk
változatlanul kitünteti figyelmével Az
Operaház Fantomját. Köszönjük az érdeklődést, és igyekszünk
magas színvonalú előadásokkal megfelelni az elvárásoknak.
Néhány pillanatkép a novemberi jegyelővét
első napjáról:
A Fantom 2006. tavaszától
Las Vegas-ban kísért.
Harold Prince, az eredeti előadás rendezője állítja színpadra a darab 90
perces rövidített változatát.
*
Az Operaház Fantomja a
közelmúltban elfoglalta az elegáns második helyet a Broadway
legtöbbet játszott darabjai között. 6869 előadásával a Nyomorultakat
utasította maga mögé, és pillanatnyilag egy másik Webber-művet,
a Macskákat ostromolja az elsőségért vívott harcban.
2004. július 8.-án a Madách
Színház 200. alkalommal tűzte műsorára
Az Operaház Fantomját. A produkció 2004. június 1-én ünnepelte
egy éves születésnapját. Az eltelt időszak alatt közel 140 ezer néző látta,
és ünnepelte az előadást összesen több mint 24 órás tapssal.
Az július 8.-i előadás egyben jótékonysági előadás is volt. A Madách Színház
a nettó jegybevételt a Támasz Alapítvány javára ajánlotta fel.
2004. júniusban
új Christine lépett színpadra Fonyó Barbara személyében.
Az októberi előadássorozat
utolsó napján még a Fantom is meglepődött saját színházában. Csengeri
Attilát és Sasvári Sándor egy külföldi stáb nevében egy interjúra
hívták a délutáni előadás végén a Tolnay Szalonba. A maszkban érkező
Attilát és az esti előadásra készülő Sándort saját születésnapi
ünnepsége várta a Madách Színház társulatával. A két fantom együtt
nyolcvankét éves lett ugyanazon a napon.
Elkezdődött az 2003/2004-es új évad,
zajlanak a felújító próbák, készül a CD, fogytán a jegyek... A
produkció decemberi jegyeiért szeptember elsején már nyitás előtt
órákkal sor várta a pénztárost. Ezúton is szeretnénk megköszönni
türelmüket!
A hazai és nemzetközi elismerő kritikákra való tekintettel
Londonban megszületett a döntés, és a hazai produkció elnyerte
a jogot a
magyarnyelvű előadás hanganyagának kiadására.
A darab rendezője a nagyszerű lehetőséggel élve úgy döntött,
hogy két lemez is jelenjen meg. Az első CD, amely ősszel került
a közönség
elé, a színdarab teljes zenei változatát tartalmazza. A második
lemezre a későbbiekben az előadás világhírű slágereinek válogatása
kerül majd. A két CD-n valamennyi játszó művész hallható lesz.
A rendező Kocsák Tibor zenei vezetővel megkezdte az előkészületeket
és megszületett az első magyar nyelvű teljes CD szereposztása:
Az Operaház Fantomja: Sasvári Sándor
Christine Daaé, énekesnő: Mahó Andrea
Raoul, Vicomte de Chagny: Miller Zoltán
Carlotta Giudicelli, operaénekesnő: Sáfár Mónika
Umberto Piangi, operaénekes: Pankotay Péter
Monsieur André, operaigazgató: Szerednyey Béla
Monsieur Firmin, operaigazgató: Galbenisz Tomasz
Madame Giry: Bencze Ilona
Meg Giry: Ladinek Judit
Bouquet: Barabás Kiss Zoltán
Árverési kikiáltó: Pusztaszeri Kornél